Két nő, Ellen és Cora története. Ellen félénk és szeretetre vágyik. Cora nagyszájű, ami a szívén, az a száján, mégis titkokkal van tele. Aztán összebarátkoznak. Mert "van az úgy, hogy két nő tekintete egy pillanatra találkozik egy bárban (...). Lehetnének akár barátok is, gondolják. Ott megy egy másik bagós, iszákos, koszfészek, lotyó, háztartási katasztrófa, neurotikus (...). Egy másik utazó. Egy lelki társ." Így kezdődik.
A borítón a következőt írja, mint kritika: "Dewar ké.pes bevonni az olvasót a szereplők mindennapi életébe... csak kevés író ébreszthet ilyen fokú átélést." És ez nagyon így van. Amikor letettem a könyvet, szinte sokkszerűen jött a felismerés, hogy még csak 16 éves vagyok, és nincs mögöttem sem egy szétdőlt házasság, sem két szerelemgyerek.
A történet során én lettem a két főszereplő. Általában mintha ott lennék, de most én voltam.
Mindig egy újabb szeletet ismerni meg az életből. Egy újabb szeletet, amit még nem kóstóltam. Így talán kevésbé ítélek majd el másokat. És kevésbé leszek hajlamos feladni a reményt. Néha úgy meg lehet szeretni fiktív, lecsúszott embereket, míg valódi, élő társaikat lenézzük. Furcsa, nem? Talán mindenkit lehetne szeretni. Lehetne?
"De hát nem ez minden kapcsolat lényege? Nem a szex, hanem utána közösen horkolni, fingani és álmodni."
Kezdem visszaszerezni a formám - 2 nap, 1 könyv. vigyázat, twilight, itt jövök
Devious Comments
--
Alucard: I had one man tell me he was a writer.
Integra: And what did you do?
A: I killed him quickly.
I: I'm sure the art community thanked you.
A: I like to consider myself a scathing critic. Non of my subjects survive my reviews.
Nagyon tetszenek ezek az ajánlóid, mindennap jelentkezhetnél egyel, csak nehéz lenne xD Csak így tovább
Amúgy ezzel a könyvel is felkeltetted az érdeklődésemet. Kell veled beszéljek könyvügyileg xD
--
FAQ#243- How to increase you deviation views
--
,__,
(O,O) < U r afraid to check me out.
/)_ )
" "
--
i free hug you
then i hug you hugger-mugger
~TavalyiSultkrumpli - verseim
... because life is colorful
--
i free hug you
then i hug you hugger-mugger
~TavalyiSultkrumpli - verseim
... because life is colorful
--
i free hug you
then i hug you hugger-mugger
~TavalyiSultkrumpli - verseim
... because life is colorful
--
FAQ#243- How to increase you deviation views
--
I belive in smiling.
Previous Page12Next Page